Na ja, hát nem egyszerű túllépni önmagunkon, megharcolni a démonjainkkal. Vagy úgy is mondhatnám, hogy nem egyszerű kitörni saját, puhán bélelt börtönünkből. Melyet személyiségnek hívnak, s hosszú évek kemény munkája alatt formáltunk, alakítgattunk tökéletes zárkává.
Miért beszélek ilyen negatívan róla? Hát mert ha belegondolunk, rájövünk, hogy nem is biztos, hogy jó ez nekünk. Mindenki tudja milyenek vagyunk, mindenki, akit ismerünk nagy valószínűséggel be tudja jósolni, hogy bizonyos helyzetekben hogyan fogunk cselekedni. Ismerik reakcióinkat, érzéseinket, gondolatainkat. Ennek oka, hogy az ő hatásukra lett olyan amilyen. Azaz, ez valójában az ő személyiségük, nem is a miénk. És innentől kezdve már nem is nagyon kell magyarázni, miért neveztem börtönnek.
Alapvetően semmi gond nincs ezzel, egészen addig, míg az emberben fel nem támad az igény, hogy önmagát megismerje és kiteljesítse. Mert ilyenkor bizony konfliktusok lesznek, szépen összeakadnak a saját vágyaink és mások elvárásai, s jönnek a kellemetlen külső vagy belső párbeszédek. S ha az ember kitartó, szeretne önmaga lenni, saját útját járni az előre kijelölt helyett, akkor bizony megkezdődik a harc a szabadságért, az elismerésért és, végső soron, a szeretetért.
Ha szeretnél egy segítőt ezen a nem túl egyszerű, helyenként igen csak rögös úton, keress minket.