Az együttműködésről szeretnék ma kicsit beszélni. Arról, hogy ha együtt vagy valakivel, ha már együtt éltek, esetleg házasok vagytok, akkor ott már nincsen olyan, hogy te meg én. Ti akkor már egy csapat vagytok, 2 ember akik egymásra vannak utalva.
Félreértés ne essék, itt nem 2 fél emberről beszélek, akik ekképpen egészítik ki egymást, akik amúgy segítségre szorulnának, s csak valaki mellett maradhatnak ‘életben’. Az egy teljesen más eset. Itt én 2 egészséges emberről beszélek, akik külön-külön is jól elvoltak, jól boldogultak. Csak éppen a szerelem okan összekerültek. Itt én arról beszélek, hogy ennek a 2 szép, kerek egész embernek meg kell tanulnia együtt is létezni valakivel. S azt a valamit, ami az ő kettejük, hívjuk most egységnek, hogy ezt az egységet működtetni tudják.
Párokkal dolgozni mindig nagyon érdekes. Általában az szokott a helyzet lenni, hogy már az első találkozásnál kiderül, hogy ami a problémájukat okozza az az, hogy mint csapat képtelenek működni. Mindenki csinál valamit, ami szerinte jó, de nincs közös cél, sem szabályrendszer, ahogy keretek sem. S ezek hiányában szépen el lehet csúszni, amiből eleinte apróbb, később pedig, a gyűjtögetésnek hála, egyre nagyobb veszekedések lehetnek.
Ez akár válásig is fajulhat. Mert miért ne?! Mert a végén már kb lehetetlen kibogozni hogy ‘ki kezdte ezt az egészet?’ Sokan csak akkor fordulnak hozzánk, ha már ég a ház. Ez nagyon nem szerencsés. Ekkorra már annyi sérelem gyűlt össze a felekben, hogy, motiváció hiányában, nem is igazán akarnak már tenni az ügyért. Csak mintegy szeretnének túllenni rajta és elfelejteni az egészet. Ilyen helyzetben a pszichológus max. békében elválni segíthet, javításra már nem nagyon van esély.
Szóval, nem akkor kell jönni, ha ég vagy már leégett a ház, hanem már az első szikránál. Ekkor még nagyon jól meg lehet nézni, hogy miért keletkezett, s hogy milyen ‘éghető’ anyagok vannak körülöttünk – hogy mik azok a kényes pontok, melyeken majd a későbbiekben jókat lehet veszekedni.
Én abszolút megértem, ha valaki szívesebben járkál ügyvédhez, nyilván nem olyan ciki elváltnak lenni, mint ‘bolondnak’. Ahogy azt is, hogy szívesebben fizetünk a válóperért, mint a terápiáért. Mégis kézzelfoghatóbb az eredménye: fél gyerek, fél ház, fél kocsi…
De aki túl tud lépni saját ego-ján, társadalmunk által táplált tévképzeteken, annak azt tudom ajánlani, hogy mielőtt összeköti valakivel az életét, mielőtt gyereket vállalna, jöjjön, párjával jöjjenek el egy önismeretre. Mint mindenben, a pszichológiában is a megelőzés a legjobb gyógymód.