A játéknak nagyon fontos szerepe van gyermekünk életében. Mivel a nyelvi képességei még nem olyan szintűek, mint egy felnőtté, de a bennük dúló érzések igen, ezért ezek kifejezése nehezített számukra. Szavak helyett tettekkel jelzik, hogy mi az, ami boldoggá teszi őket, mi az ami bántja őket.
És a negatív érzések az esetek túlnyomó többségében, amíg a szülő ki nem ‘irtja’ a gyermekből, agresszív tettekben mutatkozik meg: csípés, harapás, rúgás, ütés, köpködés. Habár a kiirtás egy nagyon kemény szó, mégis ezzel szeretném nyomatékosítani, hogy ez nem egy pozitív hozzáállás valójában. Mivel a szülők sokszor nem tudnak mit kezdeni a gyermekük reakciójával, ezért igyekeznek megszüntetni azt. Ki így, ki úgy. Van, aki agresszíven reagál, van, aki észérvekkel próbálkozik, van, aki úgy tesz, mintha észre se venné. Hmmmm… Az agresszív reakció csak további agresszív viselkedést vált ki…. Az “elmagyarázom neki” nagyon sokáig nem szokott úgy működni, ahogy mi gondoljuk. (Ez az elfogadás szintjén történik csak, mert szereti a szülőt, és nem értelmi szinten)… A harmadik pedig az elhanyagolás, ami odáig vezethet, hogy a gyermek megtanulja: az érzéseim nem fontosak a szeretteim számára.
Én minden szülőnek egy 4. utat szoktam javasolni, ami kiküszöböli mindhárom módszer hiányosságait.
Az első és legfontosabb, hogy fogd magad és ülj le a gyerekeddel játszani. Telefont hagyd máshol, a tévét kapcsold ki, menj el előtte pisilni. Egyszóval, zárd ki a zavaró, figyelemelterelő dolgokat.
De mi köze ennek a játékhoz? A játék az a tér, ahol szabadok és kreatívak lehetünk, ahol mindenféle érzésünket bármiféle rosszérzés nélkül kiélhetjük, ahol agresszívak lehetünk és még büntetést sem kapunk érte, ahol rombolhatok, verekedhetek, harcolhatok a felsőbb hatalom ellen. És ez milyen egy felemelő érzés!!! Végre én uralkodhatok, én mondhatom meg, hogy mikor mi legyen, én irányíthatok mindenkit és végre nem parancsol nekem senki. És mindezek azok, amíg segítenek, hogy a feszültségek kiélésre kerülhessenek és lecsenghessenek. Gondoljunk csak bele. És mi miért kellünk ehhez? Legyél Te az a játékban, akit gyermeked legyőzhet, aki veszít, aki segít neki harcolni, aki úgy megoldási módokat mutat neki, aki engedi, hogy dühös legyen a játékállataira, aki nem szól azért, mert szétrombolja az építményedet, aki boxversenyt szervez, hogy a verekedést keretek közé szorítsa, aki a kicsi és kiszolgáltatott. És ha mindezt jól csinálod, akkor meglesz a jutalmad. A gyermeked megtanulja, hogy a negatív érzések is természetes velejárói az életnek, megélhetőek és kiélhetőek, csak bizonyos keretek között.
Ha úgy érzed, hogy megakadtál a megoldási módokban, gyere el és segítünk újakat találni.