Támogató, elfogadó, szerető tér nélkül nem megy. Legalábbis nehezebben, lassabban, keservesebben.
De mi is az a tér? Hát, pszichológiai értelemben nem is a fizikai sajátosságok jelentik a lényeget, sokkal inkább a tartalom, hogy mivel töltjük azt meg. Ezek nem kézzel fogható dolgok,
és ezért nem is kapcsolódnak a fizikai térhez. A valóság, melyben élünk, leginkább belőlünk fakad, mi töltjük meg. Gondolataink és érzéseink teremtő erején keresztül benépesítjük a mi kis magánszféránkat. Ami nem attól magán, mert a miénk és senki másé, hanem attól, hogy mi ‘döntjük el’ milyen legyen.
Vegyük például, hogy a melóban a főnök vagy a kollégák felhúznak. Hazamegyek és el van rontva az estém. Nem vagyok már ott, másutt vagyok. Mégis zavarnak. Mert jelen vannak. Mert hazahoztam őket, mert itt duruzsolnak és mondják a hülyeségeket. Én próbálok válaszolgatni, érvelni, de hasztalan. Nem tágítanak. Nem értik, vagy meg sem hallják. Nem tudom. Lényeg, hogy elrontják a napon maradékát, hogy nem tudok lazítani, pihenni, a családdal együtt lenni.
Ahogy egy ‘egyszerű’, teljesen hétköznapi stressz órákig, napokig velünk maradhat, úgy a gyerekkoromból származó, ennél sokkal súlyosabb, nagyobb horderejű sérelmek évekig, évtizedekig hatnak. Ha lezáratlan ügyem van apámmal, anyámmal, az exemmel, a tengerimalacommal, nem fog segíteni, ha elmenekülök, ha elköltözök. Teljesen mindegy hol és mikor vagy. A tér meg az idő az ég világon semmit sem old meg. A holdon, 2041-ben annyira fog zavarni, hogy annak idején a szüleid a földbe döngöltek, megszégyenítettek, mint itt és most.
Megoldás sajnos csak egyféle van, szembenézni démonjainkkal és megküzdeni velük. Hogy a sérelmek, a rossz érzések végre helyükre kerülhessenek és ne a padlón, össze-vissza, szanaszét a lakásban kelljen kerülgetni azokat. Egy kis rendrakás, selejtezés, szortírozás sosem árthat. Sőt, nagyobb és kellemesebb lesz a lelki tered tőle.
Ha lenne kedved belevágni, megnézni milyen ‘felesleges’ súlyokat cipelsz, keress minket!