A SEGÍTÉS

Ez egy nagyon egyszerű téma. Mármint a segítés. Mégis sokan rosszul csinálják. Függetlenül attól, hogy melyik oldalon állsz, hogy adod vagy kapod a segítséget, lehet jól és rosszul csinálni.

Nézzünk egy példát, talán így a legegyszerűbb megérteni.

Van egy barátom, aki lecsúszott. Fogom magam, utánanyúlok és felhúzom. Tessék, segítettem. Mi volt ebben a hiba? Hát ott kezdődik a dolog, hogy én azt ugyan honnan tudom, hogy ő lecsúszott? Ok, az én szemszögemből nézve talán igazam van. De, és ez rögtön az első tipikus hiba, nem a mi szemszögünk a lényeg. Másik példa. Látom, hogy a kicsi gyerekem próbál vágni az ollójával, de nem megy neki. Odamegyek és megfogom a papírt, amit elvágni igyekszik vagy megigazítom az ollóját, hogy jobban menjen neki. Erre mi történik? Ordít. Miért? Mert a ‘nem megy neki’ vagy a ‘lecsúszott’ az én nézőpontom, az én észlelésem, az én szűrömön keresztül, s az én ítéletem, nem pedig a másiké. Ha neki akarok segíteni, ki kell lépnem önmagamból és a másik által megpróbálni szemlélni és megítélni a helyzetet.

Ez persze nem egyszerű folyamat. Nem mindenki képes rá, vagy nem mindenki veszi a fáradtságot, hogy belehelyezkedjen a másik helyzetébe. Ezzel semmi baj. Van megoldás. Ha el akarom kerülni a fentiekből adódó nézeteltéréseket, feltételezve hogy nem egy jót veszekedni, hanem tényleg segíteni próbálok/akarok, akkor fogom magam és megkérdezem a másikat, ‘Te, Józsi / Gyurika szükséged van segítségre?‘ Ennyi. S majd ő eldönti, hogy kell-e neki vagy sem. Ha kell neki, akkor majd közölni fogja. És akkor segíthetünk. (Bónusz feladatként, ha tutira akarunk menni, megkérdezzük ezek után, hogy ‘És te, Józsi / Gyurika, hogyan tudnék én neked segíteni?’ De ez már tényleg csak hab a tortán.)

Miért jó ez a megoldás? Mert rábízom a másikra, mert nem irányítani próbálom, hanem értelmes emberi lényként, aki képes saját helyzetét és szükségleteit felmérni, megítélni és vágyait közölni. És már ez a gesztus eleve nagy segítség. Gondolj csak bele. Mégha ő elesett vagy lecsúszott is, én mégis egyenlőként kezelem, nem lenézem, lesajnálom, hanem mint partner szólítom meg.

De ez fordított esetben is igaz. Ha úgy érzed elakadtál, kérj segítséget. Ne várj arra hogy majd valaki jön és megment. Az első lépést neked kell megtenni, nélküled, ha te nem működsz közre, nem tud senki sem megmenteni. Ha viszont összeszeded magad, és az első lépést megteszed talán rájössz, nincs is szükséged mások segítségére. 😉