A szülő nem barát, és sose lehet az. Hogy miért nem? Mert akkor a szerepek összekeverednek. De milyen szerepek is? A szülő szerep és a barát szerep két külön funkciót tölt be az életünkben. Nézzük csak a serdülőkort. Ez az egyik legkeményebb életszakasz mind a szülők, mind a gyermek számára.
Persze csak ha jól csináljuk. Amikor gyermekünk belép a serdülőkorba egy csomó testi és lelki változás következik be az életébe. Az a jó serdülőkor, ha a gyermekünk elkezdi megkérdőjelezni az általunk felállított szabályokat, elkezdi másképpen látni a világot, elkezdi látni a hiányosságainkat, a negatív tulajdonságainkat, kifejezi véleményét és keresi önmagát. Keresi azokat a dolgokat, amik őt boldoggá teszik, legyen szó valamilyen cselekvésről, tárgyról, személyről. És ha ilyenkor mi azt mondjuk, hogy harc helyett inkább barátkozunk, akkor megfosztjuk gyermekünket az önfelfedezési úttól, ahol szinte kötelező a szülővel való harc, ahol kell az, hogy valaki egyértelmű kereteket szabjon, ahol szükség van arra, hogy valaki kontrollálja az életünket. És a kontroll az, ami ilyenkor nagyon fontos. Persze a szülőnek vannak egyb funkciói is, de azokra most nem térek ki. A barát(ok) ezzel szemben azok a személyek, akik segítenek a szülővel szembeszállni, akik támogatnak abban, hogy csináld azt, ami a szüleidnek nem tetszik, akikkel a testi változásokat, a szexualitást meg tudják beszélni, akikkel lehet álmodozni egy szép vagy szebb jövőről, akikkel lehet együtt mérgelődni és örülni. De a kontrollfunkciót ők jó esetben nem töltik be és nem szülőként vannak jelen. Nem ők felelnek a testi épségünkért, nem ők gondoskodnak rólunk.
Szóval. Ne akarj barát lenni, habár tudom, hogy nagyon jó érzés jófej, modern anyukának / apukának lenni, akire irigykedve néznek a gyermeked barátai, de ezzel nem könnyíted meg az ő életét. Ez csak egy ILLÚZIÓ lesz, ami meg fogja akadályozni az igazi énfejlődését.
Ha nehézségeid akadnak serdülő gyermekeddel, gyere el és keresünk megoldásokat az adott helyzet elviselésére.