Nem szeretem, amikor a média azt sugallja, hogy egy fogyatékos gyermek az élet csodája. Ez a fogyatékos gyermekek szüleit érzelmileg nem támogatja, hanem csak még több negatív érzést keltenek bennük.
Egy fogyatékos gyermek nem áldás.
Ha ezt mondod magadnak, akkor csak a belső fájdalmadat, csalódottságodat, bánatodat szeretnéd leplezni. Persze érthető, hogy nehéz elfogadni, hogy neked ez jutott, míg az ismeretségi körödben születnek az egészséges gyermekek, akik szépen fejlődnek; és te mit tudsz felmutatni? Mankókat keresel és fogódzókat, amik számodra azt sugallják, hogy valaha neked is lehet egy egészséges gyermeked. Hogy behozza a lemaradását, hogy a betegségén belül is ő kimagasló, hogy büszkén mesélhetsz róla, mert van mit felmutatnod.
De sose fogja behozni egészséges társait. Ha a fejlesztőpedagógus azt mondja, hogy szépen fejlődik és már milyen ügyes, ez nem azt jelenti, hogy behozza egészséges társait. Hanem, hogy önmagához képest szépen fejlődik. Gondolj csak bele: ha alapból lemaradásod van, hogy tudnál gyengébb értelmi képességgel dupla annyit fejlődni?
Amit fogyatékkal élő szülőknek szoktam mindig mondani, vagy amin szoktunk dolgozni, hogy fogadja el a gyermekét olyannak amilyen. Lássa meg benne a szépet, azt, amiben ő ügyes, vonja be a hétköznapi teendőkbe és ne támasszon irreális elvárásokat. De nulladik pontban el kell siratni, meg kell gyászolni azt, hogy nekem fogyatékos gyermekem született. És ez a legnehezebb rész. Utána meg kell harcolnom a családtagokkal, felmenőkkel, hogy ők is így fogadják el, ahogy van. És ha ez sikerül, akkor lehet egy nyugodt, kiegyensúlyozott gyermekem, aki habár soha életében nem lesz képes az önálló életvitelre és önfenntartásra, de nem fogom magam már emiatt ostorozni. Ha jót akarsz magadnak, kezd el minél hamarabb az elfogadást, hogy több nyugodt éved legyen.
Ha segítségre vágysz, gyere, keress minket.