Ó, drága kalitka. Csak ne lennél ennyire vonzó!
Nekem ez nem a rabságot és a bezártságot jelenti. Távolról sem! Sokkal inkább a biztonságot, a kényelmet.
Mióta kiengedtek, csak ücsörgök itt és bámulom a rácsokat. A rácsokat,
amiket oly sokáig rángattam, ütöttem vertem, ráztam. A rácsokat, melyekről sokáig azt gondoltam, hogy minden bajom forrása. De aztán rá kellett jönnöm, hogy nem.
Mióta kiengedtek meg sem mozdultam. Igazából fogalmam sincs hova mehetnek. Nem tudom, mitévő legyek?! A baj az, hogy soha senki nem tanította meg, mit kezdjek a szabadsággal. Soha senki nem tanította meg, hogyan éljek a lehetőségekkel.
Mióta kiengedtek, kitárult a világ, de én rá sem nézek. Szalad el mellettem az élet, s attól félek, utolérni már sosem fogom. Így, jobb híján maradok a seggemen, el nem mozdulok, csak ücsörgök és nézem a kalitkát. Vágyódom vissza, húz magához az a régi élet, mikor még minden egyszerűbb volt.