A tudás lehet felszabadító és nyomasztó egyaránt. Igazából annyira nagy a kockázat, olyan ijesztő a negatív oldal, hogy sokan inkább a tudatlanságot választják. És valahol igazuk is van. Ahhoz ugyanis, hogy valaminek a tudása felszabadítson minket, ahhoz, hogy ezt átérezzük, hogy a jótékony hatásait megérezzük,
hogy az előnyeit ki tudjuk használni, ahhoz bizony készen kell állnunk. És aki nincsen erre készen, azt bizony agyon is nyomhatja, annak ez bizony csak egy teher lesz.
Vegyük például a pszichológiát, egy tanácsadási folyamatot mondjuk. Ha rájövünk bizonyos dolgokra magunkról, a másikról, szülőkről, a csajunkról, akkor azzal kezdenünk kell valamit. Ez pont olyan, mint amikor vásárolsz magadnak valamit. Annak a valaminek helyet kell találni, azt a valamit használatba kell venni, rendbetartani, stb. Nem hagyhatod figyelmen kívül, valamit kezdeni kell vele. Különben csak útban lesz és egy életen át kerülgetheted. Ki vágyik erre?!
De a pszichológiai munka talán inkább jobban hasonlít egy nagytakarításra, lomtalanításra. Szépen előszedegeti az ember a régi dolgait, kategorizálja őket, átgondolja, hogy mit mire lehetne még használni, azokat félreteszi, eldönti, mi az, ami selejt, amitől inkább már megválna. Ezeket egy másik kupacba gyűjti. S ha mindent jól átnéztünk, ha mindennek megvan a miértje, akkor el lehet kezdeni szépen újra rendet tenni. Hiszen már tudjuk, mi marad a pincébe, mi megy a szekrénybe, a fiókba avagy a polcra.
Tudni, mink van, miket cipelünk magunkkal, egy jó dolog. Én hiszem, hogy felszabadító, mégha nem is könnyű munka. Sosem az a kérdés mit kaptál, hanem hogy mit kezdesz vele. És ennek az első lépése a tudatosítás, egyfajta tudás megszerzése. Hogy továbbléphess, hogy változtathass, ez, sajnos, elkerülhetetlen.
Ha érzed magadban a bátorságot, jelentkezz, s mi elkísérünk ezen az úton.