Hát elég nehéz megtalálni az igazságot, az egyensúlyt a túl könnyen lemondok róla és a nem egészséges kötődés között, a nem fektetek bele semmi energiát és a túl sok időt számok rá között.
Tényleg, ki mondja meg hol a határ? Hogyan lehetséges felismerni, hogy valami már értelmetlen?
Nem is ez a kérdés. Az első az, felkészültünk-e a válaszra? Ha tudnánk, hogy van értelme csinálnánk, fektetnénk bele több energiát, meghoznánk a szükséges áldozatot?
Nem biztos az. Sok esetben a probléma már ott elkezdődi, hogy tevés vagy csinálás helyett inkább passzívak maradnak, visszavonulnak, rábízzák a másikra vagy éppen a sorsra a dolgukat.
Van, aki egyszerűen csak lusta. Aztán ott van a nemtörődöm kategória. Na meg azok, akik félnek szembenézni a valósággal. ezek mind mind olyan tényezők, melyeket még a nulladik pontban ki kell deríteni. Különben hasztalan cselekedeteink súlytalanok, szavaink üresek lesznek.
Ha felkészültünk és elhatároztuk, hogy teszünk valamit, elmozdulunk. Na, akkor érdemes a címbeli kérdésre visszatérni. Előbb legyen meg a szándék, aztán ráérünk azon gondolkodni, hogy jobbra vagy balra, előre vagy hátra lépjünk. Addig értelmetlen.
Egyébként, ha valaki már itt tart, nem olyan nehéz meglelni a választ. Mindenkiben van egy hang, aki a megoldást mondja. ez kiben hangosabb, kiben halkabb. Kiben érthetően beszél, másokban szinte halandzsa nyelven. Ha készen állsz, meghallhatod. Ha nem, soha nem fogod.
A szakember egyébként nem egy nagy tudós, aki mindenre tudja a megoldást, a jó választ. A szakember abban tud segíteni, hogy rátalálj valódi önmagadra, hogy meghalld a hangot, hogy megfejtsd az üzenetet, ami a te üzeneted saját magadnak!