Az nem lehet, hogy már megint itt van. Ezt nem hiszem el! Most komolyan, hova menjek? Hova bújjak?
Már mindent kipróbáltam. Váltottam párt. Váltottam munkát. Váltottam országot. Lecseréltem a barátaimat.
De semmi sem változott. Mindig ugyanaz a forgatókönyv. Én adok. Tűrök. Türelmes vagyok. Elnézek. Kedveskedek.
De a végén valahogy mindig én húzom a rövidebbet. Rossz érzésekkel, átverve, egyedül maradok.
Olyan ez, mint mikor az az egy légy a lakásban mindig csak rád szállna, mintha mindenhova követne. Lecsapni persze nem tudod. Egyrészt o gyorsabb nálad. Másrészt pedig, ahogy egyre feszültebb leszel, úgy csökkennek az esélyeid, hogy elkapd.
Ördögi kör ez. Zavar, zavar… Próbálkozol, próbálkozol… De valójában nem tudsz tenni ellene.
Talán sosem volt esélyem.
Lassan kezd az az érzésem lenni, hogy ez a valami bennem van. Most akkor így hova menjek, hova bújjak?
Nem, nem az lehetetlen. Én mindent jól csinálok. Pont úgy, ahogy neveltek. Jó gyerek vagyok. Nem feleselek.
Megyek inkább tovább… hátha most szerencsém lesz.
Oh, jut eszembe, ha te inkább változtatnál a folyamatos menekülés helyett, keress minket!
onlinepszichologiaitanacsadas.com 