Amikor nem tudom miről írjak, akkor írok magamról, vagy a pszichológiáról. Pszichológus vagyok. De nem azért, mert annak tanultam. Hanem azért, mert annak születtem. Nyilván, hogy végezhessem ezt a tevékenységet, el is kellett végeznem egy-két iskolát, de nem ezen múlik a dolog.
Sokan szereznek pszichológus diplomát, mégis csapnivaló szakemberek.
Sajnos, manapság az van, hogy nem csak a rátermett, az arra érdemes kaphat képesítést, hanem bárki, aki fizet. S ez nem biztos, hogy jól van így, főleg nem egy olyan területen, ahol embereknek segítünk. Ez nem egy olyan foglalkozás, amit lehet félgőzzel, immel-ámmal csinálni.
A figyelem és a szeretet nem olyan dolgok, amiket félig-meddig is át tudsz adni. Ide nem elég az elégséges. Ezt vagy csinálod vagy nem. Olyan nincs hogy kicsit figyelek. Ha csak kicsit figyelsz, akkor esélyes, hogy nem hallasz meg mindent, amit mondok. Én pedig azt hiszem, hogy igen, hiszen te ezt ígérted! És mikor kiderül, hogy mégsem, akkor nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat mindketten.
Átverve lenni nem jó. Senki sem szereti. Nem azért megyek a pszichológushoz, hogy valamit elhitessen velem. Ahogy azért sem, hogy meggyőzzön! Ami a másik ügy, amibe könnyen belecsúszik az, aki nem erre a pályára való. Ezek a megmondóemberek. Ők az agresszívek. Bár sokszor szelídnek és ártalmatlannak tűnnek, az ülések utáni bennünk maradt rossz szájíz elárulja őket.
Nyilván, én sem vagyok tökéletes, én sem vagyok egy szent. Viszont én ezzel tisztában vagyok. S ez az, ami a jót megkülönbözteti a jónak tűnőtől. A hozzáállás az, ami ‘gyógyítani’ képes, nem pedig a csodaszerek vagy elméletek. A nyitottság, a fejlődni akarás és a megértés vágya. Én például minden nap tanulok, minden egyes kliens mutat nekem valami újat, valami érdekeset.
Az igazi, őszinte érdeklődés az, amivel segíthet az ember. A szakember egyetlen dolga, hogy figyeljen, hogy igya a kliens szavait. Aki csak mesél és mesél, és közben észre sem veszi, hogy tanul, hogy csupa-csupa új dolgot tud meg magáról.
Szép lassan, a terapeuta által újrafelfedezheti saját magát.
És hát, végülis, ez az, amiért jött.