Tudod, nélküled ez nem lett volna lehetséges. Jó, hogy segítettél, jó hogy itt vagy velem.
Ok, tudom, ha úgy vesszük, nem sok értelme van ennek az egésznek. Megmászni egy zsiráfok. Mi már ez?!
Mégis. Egy élménnyel gazdagabbak lettünk. Egy teljesítménnyel több van a tarsolyunkban.
Tudod, nem is az a lényeg, hogy milyen eredménnyel csinálsz valamit. Sokkal inkább az, hogy csinálod. A csinálás, maga a cselekvés a lényeg.
Ráadásul, ha mindezt még meg is tudod osztani valakivel, akkor meg pláne jó. Az együttes élmény rátesz még egy lapáttal.
S az egész mindjárt értelmet nyer. Megosztani, együtt megélni. Végigcsinálni, és nem feladni. Egymást támogatni, húzni-vonni. Együtt sírni, nevetni.
Miért? Ez az élet, nem? A végterméket, a megszerzett javakat úgysem viheted magaddal. Az út végén semmid sem lesz. Ott már semminek sem lesz haszna.
Van egy olyan hely, ahol nem azt kérdezik mid van. Hanem, hogy éltél-e? Nem azt, hogy milyen menő a karórád, hanem, hogy mekkora a szíved?
Előbb vagy utóbb mindenki rájön, hogy amíg nem kezd el élni, semmije sincsen, hogy nem a mennyiségen van a hangsúly, hanem a minőségen.
Nyilvan, kell a penz az elethez, ez nem kerdes. Csak az a nem mindegy, mire koltod. Kacatokra vagy kalandokra? Atmeneti, gyors kielegulesre vagy biztonsagra?
Van egy fura dolog az életben: a kézzelfogható, konkrét dolgok mindig előbb tűnnek el, mennek tönkre vagy vesznek feledésbe, mint a szellemi dolgok, az élmények.
Ennyi.