Sokan úgy gondolják, hogyha erősen próbálkoznak, akkor el tudják titkolni gyermekük/gyermekeik elől, hogy valami nincs rendben. Úgy érzik és ezt már rengetegszer hallottam, hogy ez nem tartozik a kicsire, nem kell, hogy ő ettől szenvedjen, majd én/mi megoldjuk. Ez egy nagyon pozitív hozzáállás, hogy utódainkat szeretnénk megvédeni a külső negatív hatásoktól, de sajnos ez nem működik.
Akarva, akaratlanul is átveszik a gyerekek a mi rossz érzéseinket, teljesen mindegy mennyire próbáljuk elkendőzni. Érzik rajtunk. Érzik, mert az életben maradásuk tőlünk függ, szülőktől. Ez egy evolúciós tény. Ki így, ki úgy próbál megbirkózni az őt ért hatásoktól. Vagy velünk sír, ha már nem bírjuk tovább, vagy elkezd dobálózni, agresszív lenni, ha bennünk is tombolnak az ilyen belső késztetések. De az emberi érzések természetesek és szerves részei az életünknek. Ne féljünk kimutatni, megbeszélhetővé tenni! Sőt, ez kötelező is. Biztos Te is voltál már úgy, hogy családtagod azt mondta, hogy nincs semmi gond, mégis érezted rajta, hogy valami nincs rendben. És nem a szavainak hiszünk, hanem saját érzéseinknek. És végük igazunk is lesz. Mindig azt tanácsolom szülőknek, hogy merjék kimondhatóvá tenni a problémákat gyermekeik felé. Az ő saját szintjükön elmondani, hogy éppen miért érezzük magunkat úgy ahogy. Nekünk is segít megfogalmazni a problémát, sokszor könnyebbé is teszi annak elviselhetőségét. A gyermekünk pedig akkor is, ha nem tudja, nem érti pontosan, amiről beszélünk, megtanulja, hogy az az érzés, amit átvesz tőlünk melyik érzés. Ezzel segítjük őt abban, hogy idővel ő is egyre árnyaltabban meg tudja fogalmazni szavakkal, hogy mi dúl az ő lelkében és ezzel elkerülhetővé tesszük, hogy esetleg beforduljon, vagy agresszív legyen.
Ha úgy gondolod, hogy időnként elakadsz bizonyos érzések kifejezésében, megosztásában, gyere el és segítünk megfejteni ennek gyökerét.