ELVESZVE

Fogj egy darab üres papírt. Rajzolj rá valahová egy pöttyöt. Mindegy hova, legyen az a hely random, esetleges. Ebből a pontból kiindulva húzz egy vonalat, aminek a végére egy nyilat teszel. Ha most megnézed, van a papírodon egy pötty, amiből egy tetszőleges hosszúságú nyíl mutat valamerre. Ezt hívják a matematikában vektornak. Mi most itt, mivel én egy pszichológus lennék, léleknek fogjuk nevezni ezt a teremtést.

Dőlj hátra és nézd meg. Ott egy kis lélek. Te alkottad. Belőled származik. Egyedi. Nem hinném, hogy két olvasónak lenne két egyforma vektora, bocs, lelke.

Ez a születés. Te is valahogy így készültél. Legalábbis a lelked. Az aki te vagy. Az egyedi és megismételhetetlen. Nem tudni, ki alkotott, hogyan kerültél oda, hogyan kerültél a földre, pont abba a testbe, amelyikben éppen vagy. De itt vagy. És ez a lényeg. A hogyannal nem foglalkozunk, az hit kérdése.

De van itt valami, amivel viszont érdemes foglalkoznunk. Ez pedig nem más mint a dolog megnevezése. Hívhatod névadásnak avagy leírásnak is. A lényeg, hogy bennünk emberekben van egyfajta kényszer, hogy beszéljünk a dolgokról. Ez rendben is van így, ez a megismerés része. A nyelv kb. olyan érzékszerv, mint a szem vagy a fül.

Namármost, mikor a lélek vagy ez esetben a vektor megszületik, valahogy beszélnünk kell róla. De mit mondunk, hogyan írjuk le? Ha meg akarjuk ismerni, ha meg akarjuk érteni, valamit tennünk kell. A vektorunk esetében viszontlag könnyű dolgunk van. A kezdő pontból kiindulva húzunk 2 egymásra merőleges vonalat. Bejelöljük centinként mondjuk és így képesek leszünk hozzárendelni 2 értéket a kis random nyilunkhoz. Le kell csak olvasnunk, hogy a nyilacska vége mely számoknak felel meg. Az enyém 2;5, azaz kettő egység jobbra és öt felfele.

Most, hogy a névadás megvolt, jöhet a keresztelő. Nem, csak viccelek. Viszont, ezt a matematikából lopott analógiát én nagyon jónak találom. Mert hogy mi felnőttek pont ugyanígy járunk el, mikor valakiről, legyen az felnőtt, gyerek vagy újszülött, beszélnünk kell.

Magunkból indulunk ki, mint ahogy a vektornál is, rávetítjük a tárgyra a saját nézőpontunkat. Belehelyezzük őt a mi saját értelmezési keretünkbe és abból kiindulva írjuk azt le.

Ezzel csak annyi a baj, hogy ahány féle olvasó, annyi féle koordinátarendszer, ahány ember, annyi perspektíva.

Ha van kedved el is végezhetsz egy kísérletet. Rajzolj egy random vektort. Fénymásoltasd le. Csinálj mondjuk 10-et. Ezeket a pontosan ugyanolyan lelkeket aztán add oda 10 ismerősödnek, akiket megkérsz, hogy a fenti módon írják le, azaz egy koordinátarendszer segítségével határozzák meg.

Mit gondolsz lesz 2 egyforma?

Hát, nem.

Pedig ugyanazzal dolgoztak.

Érdekes, nem?

A való életben, mikor egy ember felkeres engem és azt mondja, ő úgy érzi el van veszve, akkor pontosan az történt vele, mint a vektorral a fenti kísérletbe. 10 ember 10 félét mondott róla. S ő eljutott odáig, hogy már maga sem tudja, mi az igazság, hogy ki ő valójában.

A tanácsadás során aztán majd ez az elveszett kliens megtanulja lehámozni magáról a másoktól kapot gúnyát. Hogy aztán szűz szemmel, s ne mások tekintete által nézhessen bele a tükörbe.

A terápia önmagunk lecsupaszítása. Az önismereti folyamat önmagunk meghatározására tett kísérlet. Hosszadalmas és gyötrelmes munka. Gondolj csak bele! Az évek során, arra a papírra, amin a te vektor-lelked van, hányan hányféle koordinátarendszert rajzoltak már. S nem csak ceruzával, filccel, tollal vagy festékkel!

Ezt a sokszor kaotikus rendszert nem egyszerű sem átlátni, sem felülírni.

Ennek ellenére én mindenkit bíztatok, hogy bátran vágjon bele, mert, igaz hogy nehéz, de egy nagyon szép munka.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: