Miért így történt? Miért nem úgy? Miért azt mondta? Miért nem amazt? Miért így reagáltam? Mi lett volna, ha… ? Stb. A sor végeláthatatlan. Viszont válasz nincs egy sem.
Gondolom ismerős a helyzet.
Ezek a miért és mi lett volna ha jellegű kérdések sosem arról szólnak, hogy meg akarnánk találni rájuk a választ.
Ezek egyfajta önbüntetésként, önostorozásként funkcionálnak. Hiszen, már amikor elkezdődik, akkor nagyon jól tudjuk, hogy mi lesz a vége, hogy felteszünk ezer kérdést, de nem kapunk egy választ sem, hogy a megkönnyebbülés helyett, letargiába esünk.
Mikor a lelki eredetű problémákat aggyal próbáljuk megoldani, annak általában ez az eredménye. A terápiához, a gyógyuláshoz elsősorban a szív kell. Ezt nagyon nehéz elfogadni. Hiszen ha a lelkünk sérült, nem szeretnénk azt piszkálgatni, sokkal biztonságosabb, ha a ráció útján közelítünk. De sajnos, úgy sosem érünk célba. Az érzésekhez a kognición át nem vezet út, nincs átjáró.
Van egy trükk, amit ilyenkor meg lehet próbálni. Van ez a játék, amiben tilos a fekete-fehér-igen-nem szavakat kimondani. Ezt átalakíthatjuk úgy, hogy ezeket lecseréljük a ‘miért’-re és a ‘mi lett volna, ha…’-ra. Szóval, hogy ezeket tilos használni. A lényeg, hogy próbáljuk meg behelyettesíteni ezeket az értelmetlen kérdéseket kijelentő mondatokra.
Ezt úgy a legkönnyebb, ha odafigyelünk, hogyan is érezzük magunkat, mit is élünk át, milyen az nekünk, milyen érzések kavarognak éppen a szívünkben. Például: a ‘miért dobott ki a pasim, miért tette ezt velem, miért nem vagyok én elég jó?’ kérdések ismételgetése helyett, magamba nézek és azt kérdem, hogyan is érzem én magam? Ekkor valami olyasmit lehet találni, hogy ‘ez nagyon elszomorít engem, csalódott vagyok, keserű és szürke felhők gyülekeznek a fejem felett’.
Mi értelme mindennek? Ismételgethetem, hogy miért történt ez, de annak semmi értelme. Ellenben, ha felismerem, hogy szomorú vagyok, hogy egy részem bánatos, akkor annak már hasznát veszem. Ott akkor már van mit tenni. Mit teszünk, ha valakit éppen elemészt a bánat? Megvigasztaljuk.
Tehát már előrébb is vagyunk. Megtudtuk, hogy szomorúak vagyunk és vigaszra, reményre vágyunk. Ekkor odafordulhatunk magunkhoz, ráirányíthatjuk figyelmünket és meghallgathatjuk. Együttérezhetünk a megbántott énünkkel, megsimogathatjuk megsértett lelkünket, beborogathatjuk vérző lelki sebeinket. Azaz, tehetünk valamit magunkért, a rossz érzésünk ellen.
Ha úgy érzed, hogy Te is mindent ésszel szeretnél megoldani, de egyszerűen nem megy és készen állsz, hogy más utat keress, gyere és segítünk az útkeresésben.