Minden, amitől félünk egyszer már megtörtént. Minden, amit tünetként át kell élnünk, egyszer már megéltük.
Csak éppen nem emlékszünk rá.
És ez az, ami a bajt okozza. Sok félelmünk például értelmetlen.
Ilyenek a fóbiák, mikor valaki nem mer tömegbe menni, rosszul van az emberek között vagy szűk helyeken. Az értelmetlen alatt itt azt értem, hogy a helyzethez képest túlzó mértékű.
Ilyenkor kell azon elgondolkodni, hogy mire is emlékeztet ez minket. Az összeszorult gyomor, az ökölbe szoruló kéz, remegés, fejfájás, hányinger, izzadás… Ismerősek? Nem? Persze, hiszen jó mélyre el lettek temetve azok a korai élmények, melyek ezeket először kiváltották.
Az eltemetés mindig traumára utal. Sokszor nem is maga az esemény a legrosszabb, hanem az, hogy nem lehet azt megosztani. A süket fülek, a nemtörődöm környezet, a figyelmetlen, esetleg érzéketlen szülő az, ami traumatizál, nem pedig az, ami történt.
Ezeket a mélyen elzárt dolgokat persze nem egyszerű meglelni. Nagyon nehéz és hosszú az út. Viszont érdemes rajta végigmenni, végigküzdeni, mert ha megleled a tüneted gyökereit, könnyebb dolgod lesz.
Jól olvasod, nem azt mondtam, hogy megoldódik minden, hanem csak, hogy könnyebb lesz. Merthogy a munka igazából csak azután kezdődik el. Előbb meg kell találni az ajtót, ahonnan a ‘hangok’ jönnek. Aztán be kell lépni. S megküzdeni a démonjainkkal. Ha úgy tetszik, akkor ez 3 szakasz, 3 lépés. De, sajnos, ez mind kell… sőt, maga a küzdelem, az nap mint nap tart, akár életünk végéig. De ez már egy másik történet.
Ha szeretnél küzdeni, de egyedül nem megy, keress minket bátran.