Mindenkinek más a fontossági sorrend. Kinek ez, kinek az. Ez ugye, így önmagában még nem is lenne olyan nagy baj. Viszont vannak területei az életnek, vannak helyzetek, mikor igenis tragédia lehet belőle, ha nagyon távol állunk egymástól.
Tragédiának neveztem és ezzel nem túlozni akartam, merthogy a folyamat, az események sorozata, melyet egy ilyen alaphelyzet elindít, simán megélhető annak. Önmagában a különbözőséggel semmi gond nincs, de mikor passzivitással, érdektelenséggel, esetleg önzéssel párosul, na akkor már baj van.
Sokan úgy vannak ezzel, hogy egyszer csak leesik nekik, hogy ez a helyzet, hogy meglepődnek. Sokakat váratlanul ér, hogy a párjuk például inkább ül le a computer elé, mint a gyerek mellé, hogy inkább nézeget idegeneket a videomegosztón, minthogy a saját családját kamerázná, hogy vicces szösszeneteket like-olgat a neten, ahelyett, hogy a kislánya újonnan szerzett képességeit csodálná. Arról akkor már nem is beszélek, hogy szívesebben segít autót szerelni a haverjának, mint betenni egy mosást, hogy előbb készül el a hobbiszobája, mint a vasalóhelység, stb.
Igazából ebben semmi meglepő nincs, az ilyenek sosem egyik napról a másikra alakulnak ki. Ez ugyanis alapbeállítódása az embernek, ez a személyiségének a része. Ami felett Te szemet hunytál. Amit Te nem vettél észre. Ugye hogy így volt. Mert párt akartál már, meg gyereket, meg kutyát, meg házat, meg ilyenek… és miért, mert hajtott az idő. Legalábbis azt mondták, azt hallottad, azt olvastad… mert úgy néztek rád, mert arra utalgattak… és mert ez találkozott egyfajta bizonytalansággal, kishitűséggel és bumm. Itt is van.
Nyilván nem lehet általánosítani, a fenti eset csak egy példa. Ami viszont biztos, hogy amikor a csalódott fél eljut szakemberhez, a beszélgetések során ki szokott derülni, hogy a jelek már régen, már a kapcsolat elején, de akár már előtte is ott voltak!
Az ember nem hülye, se nem süket vagy vak, csak éppen bizonytalan és marhára vágyik a szeretetre. És ennek érdekében képes figyelmen kívül hagyni egyes gondolatokat, nem meghallani bizonyos belső hangokat vagy nem meglátni az oda nem illőt. Ami nem illik a világképünkben, ami nem egyezik álmainkkal azt sajnos kizárjuk, így védve magunkat a valóságtól. Ilyenek vagyunk. Egyszerűek.
Sajnos meg kell tanulnunk, hogy hosszútávon ez a hozzáállás nem kifizetődő. Egy válás mind érzelmileg, mind anyagilag sokba kerül. Arról nem is beszélve, hogy onnan felállni, újrakezdeni a legkevésbé sem egyszerű folyamat. És ez igen is egy tragédia, főleg a picinek, aki semmiről sem tehet.