
Mikor összejön két ember és elkezdik építgetni a kapcsolatukat az egy nagyon kényes folyamat. Sokszor van, hogy szétcsúsznak a dolgok. Persze nem az elején, ehhez idő kell.
Azt mondják, hogy van egyfajta lila köd és annak köszönhetjük a szerelmet. Csak fel ne szálljon!
Mi ez a köd és mi haszna van?
Ez arra van, hogy elvakítson minket, hogy a valóság helyett vágyainkat láthassuk, hogy a realitás helyett álmainkat vetíthessük a világra. Egyfajta vászon ez, ha úgy tetszik, amit megfesthetünk. Vagy színszűrő, amin keresztül a nekünk tetsző árnyalatra színezhetjük át a dolgokat.
Például, ha azt mondja az egyik, ‘Oh, én annyira vágyom már egy családra!’ Mire a másik, ‘De jó, én is szeretnék családot.’ Ebben a mondatban több dologba is belekapaszkodhatunk, de mi most csak a ‘család’ szóval foglalkozunk. Ugye mindketten ugyanazt a szót használták, de amint a fenti illusztráción is látható, mást értettek alatta.
Az egyiknél a család annyit tesz, hogy végre kiadhatok kocsira egy nagyobb összeget, végre megvehetem a sportkocsit, amire mindig is vágytam és majd bütykölgethetem, szeretgethetem. Míg a másik a gyerekre, az utódra gondolt, akivel majd játszhat, akit etethet, akire ráfordíthatja minden figyelmét.
De elmehet ez az egész egy passzívabb irányba is, mikor az egyiknek a család annyit tesz, hogy szexelünk egyet, amiből lesz egy gyerek, ami majd valahogy megszületik és ott lesz körülöttünk. Holott a másik nagyon is jól tudja, hogy ez mekkora felelősség, munka, sokszor teher, hogy a terhesség mekkora nyűg tud lenni, hogy a szülés sem gyerekjáték, ahogy az éjszakázások, a sok peluscsere, de még az etetés sem.
Ahol az egyiket szinte egyáltalán nem érinti ez a változás, mert ha kényelmetlen legfeljebb elmegy a haverokhoz, de a másiknak gyökeresen megváltozik ettől az élete, ott nem lesz jó vége a dolognak. Ott az álom hamar szertefoszlik, ott a lila köd hamar felszáll és helyét átveszi a sivár, sokszor rettenetes valóság. És akkor már nehéz bármit is kezdeni ezzel. Mert akkor már nem csak mi vagyunk, hanem ott egy gyerek, egy kis hitel, ez meg az.
Ha nem álmokra szeretnél építeni (újra) egy párkapcsolatot, de nem tudod hogy ne tedd azt, segítünk megvizsgálni a ‘lila köd’ tartalmát.