Olyankor nem lehet segíteni.
Az alkoholista azt mondja, őt hagyják békén, mert neki ez jár. A fiatal kis párocska pedig pont ellentétét csinálja, mint, amit kéne. Viszont élvezik. Igaz, hogy sodródnak elfelé egymástól, de legalább közben jól elvannak.
Az a helyzet, hogy nem mindenki van azon a szinten, hogy meglássa a gondokat.
Meg aztán olyanból is akad bőven, aki másképpen látja a világot, akinek ez a helyzet pont megfelel.
Amit te itt tenni tudsz, az a semmi. Amit te ebből tanulni tudsz, az az alázat, az elfogadás… s végső soron, az elengedés.
Ha nekiállsz erőszakoskodni, ha nekiállsz istent vagy megmentőt játszani, azzal mindenki csak rosszul jár. A te ‚kliensed‘ nem érti, miért akarod bántani. Merthogy azzal, hogy ráerőlteted a véleményed, a nézőpontod, azzal tulajdonképpen bántod. Megismétled a traumáját. Hát kell ez neked? Nem. Milyen ‚szakember‘ már, aki pont azt adja a ‚kliensnek‘, amiért ő anno ilyenné lett?!
A legtöbb, amit sérülések nélkül megtehetsz, hogy visszajelzel, hogy próbálsz egy óvatos, halvány kis tükröt tartani. S ha nem figyel, ha nem mozdítja meg… hát akkor elengeded.
Ennyi.
Annál is inkább, mert korántsem biztos, hogy a ‚szakembernek‘ van igaza. Attól még, hogy te tanultál, hogy te túl vagy ezen meg azon, nem lesz igazad. Te megkínálni tudod a másikat, de ha ő nem éhes vagy éppen nem ízlik neki a dolog, akkor azt fogadd el.
És Te mennyire vagy elfogadó? Mennyire sikerül elengedned a dolgokat? Mennyire sikerül az, hogy ne akard a másik életét, véleményét megváltoztatni? Ha gondjaid vannak ezzel, szívesen látunk tanácsadásunkon.