HOL MARAD A GYERMEKI ÉNÜNK?

Amikor anyává válunk, sokszor olyan érzés fog el minket, mintha minden megváltozna körülöttünk és már semmi se lenne olyan, mint előtte.

Mintha, az az aranyos kislány, aki addig bennünk élt, eltűnt volna. Aggodalmak, kételyek, fáradtság, nyomott érzések kerítenek minket hatalmukba. És a környezetünk is ezt jelzi, hogy mennyire megváltoztunk. Mintha nem is azok lennénk, akik előtte voltunk. Mintha egy részünk, aki addig önfeledt volt, rugalmas, spontán és kreatív, elveszett volna belőlünk.

És anyaként valahol azt érezzük, hogy ez így van rendjén. Hisz egy anyának felelősségteljesnek kell lennie. Már nem engedheti meg magának azokat a ‘laza’ dolgokat, amiket előtte. Ez egy részről rendben is van. Viszont a felelősségteljesség nem zárja ki az önfeledt, vidám, rugalmas tulajdonságokat. Ezekre mind-mind szükség van ahhoz, hogy gyermekünknek jó édesanyja legyünk.

De akkor mit is tegyünk és hogyan is lehetünk olyan szülők, akikben a kislány tovább él és megfelelő anyai szerepben is vagyunk?

Először is azt kell leszögezni, hogy minden emberben benne él az a kisgyerek, aki annak idején ő volt. Amikor anyává válunk, akkor igyekszünk a bennünk lévő kislányt elnyomni, ami egyáltalán nem jó. Hisz az önfeledt, boldog, kreatív részünk ennek köszönhető. Ezért ezt mindenképp meg kell tartanunk. A másik, amiért nagyon fontos ennek a részünknek a megtartása, hogy tudjuk milyen gyereknek lenni. Hisz ha szülő szemmel nézünk egy kicsi gyermeket, akkor egy csomó mindent helytelennek tartunk, tiltjuk, próbáljuk kinevelni belőle és elérni azt, hogy már kisiskolás korban egy kicsinyített felnőtt legyen, aki felelősségteljesen igyekszik a dolgait tenni. Pedig egy gyerek nem ilyen. Az örömelv hajtja és amihez nincs kedve, azt nem akarja csinálni. Amihez meg van, azt pedig minél tovább. És ez nem arról szól, hogy idegesíteni akarna minket. Csak arról, hogy ő gyerek. 

Most pedig kezdj el azon gondolkozni, hogy milyen volt neked gyerekként. Mit nem szerettél a szüleidben? Melyik szabályokkal voltál elégedetlen? És miért? Szerinted a megfelelő időben és életkorban akartak valamit ‘ráderőltetni’? Te hogy viselkednél az ő helyükben? Mennyire próbáltak rádhangolódni és hozzád igazítani a szabályokat? Mennyire voltak egyénre szabottak ezek a szabályok? Ismertek téged, hogy mivel tudtak volna motiválni, hogy valamit megtegyél vagy ne tegyél? Figyeltek rád úgy igazán? Át tudták veled érezni az örömödet és a bánatodat úgy igazán? Vagy csak egy “aha”, “ügyes vagy”, “majd lesz ez jobb is” hagyta el a szájukat és mindezd igazi átélés nélkül?

Na, amikor ezek a szavak és frázisok jutnak eszedbe, akkor gondolkodj el, hogy a benned lévő kislány minek örült volna. És ha át tudod érezni azt, ami benned akkor volt (biztos vagyok benne, hogy elevenen él benned az érzés, ha a konkrét szituáció nem is), akkor gondolj arra anyaként, hogy a Te apró gyermeked is abban a korszakban van, amikor arra vár, hogy anya rugalmasan alkalmazkodjon hozzá és ismerje föl az ő kis igényeit, ami neki akkor nagyon fontos. És legyen boldog attól, ami őt örömmel tölti el. De úgy igazán! Mert azok az apró dolgok, ami egy gyermeket örömmel tölt el, azok növesztik őt egy boldog, kiegyensúlyozott felnőtt emberré. Ha megélheti azt, hogy ŐT szeretik és ÚGY szeretik, ahogy ő van. 

Ha úgy érzed, hogy valahol elveszett benned az a kislány, aki te voltál és nem tudsz ráhangolódni a gyermekedre úgy igazán, gyere el tanácsadásunkra és segítünk megkeresni azt a kislányt, aki elveszett valamikor.