Általában csak a szépet és a jót hallani a gyerekekkel kapcsolatban. Ilyen cukik, olyan tündérek! Az internet szerint egy tünemény az összes. Meg hát, amúgy is kötelező, nem? Gyermek nélkül mit ér az élet?! Az nem lehet, hogy valaki ne vállaljon, ne akarjon gyereket. Még ilyent!
Sokszor az az érzése az embernek, hogy ezek a sztorik direkt vannak megszépítve, el vannak túlozva, hogy alá lehessen támasztani a külső nyomást. Hogy az elvárások ne legyenek olyan kényelmetlenek, megannyi édes kis történettel kipárnázzuk őket.
Végül a párok megadják magukat a nyomásnak, engedve a csábító bájos kis történeteknek, bevállalják a gyereket. Aztán jön a fekete leves. Mikor a valóság beleáll az ember arcába, az nem túl kellemes. Ugyanis a ‘gyerekem van’ állapot minden, csak nem tündérmese, minden, csak nem romantikus ‘minden jó, ha jó a vége történet’.
Kezdhetjük a végén is, mármint a nap végén. Hiszen az a legnehezebb. Már fáradt mindenki. Az anya, mert egész nap a gyerekkel volt és igyekezett minden igényét kielégíteni. Az apa pedig, mert dolgozott. Mindkét szülő helytállt, a legjobb tudását beleadva megtette, ami tőle telt. Elfáradtak. S jogosan várják, hogy békésen, nyugalomba hajthatják álomba a fejüket.
De nem. Ez szinte sosincs így. Nagyon ritka az a gyerek, aki ha leteszed, elnyugszik és szépen elalszik. Ezzel szemben az általános az, hogy a fektetés egy küzdelem, hogy az altatás egy rémálom, s az éjszaka minden csak nem pihentető. Hogy a gyerek, miért alszik el nehezen, az most mindegy. Itt most a lényeg, hogy ezzel lehet számolni, sőt kell is!
Szóval, a nyugodt este, a pihenés kiesett. Mi marad hát, akkor a szülőknek? Egy jó szex? Aha, persze. Két peluscsere és egy szoptatás között? Vagy talán az énidő, ami oly divatos kifejezés ma és valami olyasmit takar, hogy az embernek jár, hogy magával foglalkozzon, hogy kicsit elvonuljon. Járni persze jár, de nem jut. Mikor? Hogyan? Mikor mindenki fáradt, senkinek sincs ideje, se türelme. Mikor az egész csecsemőkor egy egyensúlyozás az őrület és a normalitás határán.
És ez még csak az az eset, amikor úgymond minden rendben. Most gondolj bele, milyen, amikor közbejön valami, mondjuk egy betegség vagy egy munkahelyi konfliktus, netán haláleset. A fenti időhiányt és frusztrációt szorozd be 20-szal.
Visszakanyarodva a poszt legelejére. Igen, egy gyermek csodálatos dolog. Viszont széjjelrepeszti az ént. Mindazt, ami eddig voltál, ami elképzelésed volt magadról, a világról azt el kell felejtened. Mert úgy, pont úgy már soha nem lesz. S ha erre nem készülsz fel, ha ezt nem fogadod el és adod meg magad, tehát ha vakon belerepülsz, s ellenállsz, akkor nagyon nagy bajok lesznek. Akkor ott bizony mindenki sérülni fog.
Talán negatívnak vagy frusztráltnak tűnik mindaz, amiről szó van. De muszáj így fogalmazni, ilyen sarkosan, mert sokaktól hallani, hogy miután megérkezik a gyermek, akkor lepődnek meg, hogy milyen is ez. Pedig erre bizonyos mértékig fel lehet készülni, mondjuk egy jó, egy stabil párkapcsolattal, némi önismerettel és egy kis nevelési tanácsadással. 🙂
Ha nem szeretnél/szeretnétek vakon belevágni ebbe az egész életre szóló döntésbe, akkor szívesen látunk tanácsadásunkon.