Párok olyan naívan rá tudnak csodálkozni, hogy nem történik semmi! De hisz’ már 5 éve próbálkozunk, hogy lehet, hogy még mindig ugyanaz van?! Hiszen már hányszor megfogadtuk, mégis vissza-visszatér ugyanaz a probléma. Hogy lehet ez?
Mintha a fogadalmak, a reménykedés és az idő csak úgy önmagában megoldana bármit is. Hát, sajnos nem. Ha nincs igazi szándék és igazi változtatások, igazi tettek, akkor veszett fejsze nyele. Ha nem váltok irányt, ne csodálkozzak már, hogy ugyanarra haladok. Ha ugyanaz a térkép, ne csodálkozzak már, hogy mindig ugyanoda lyukadok ki.
Különben is, egy mély sebet még igazi őszinte munkával és teljes elhatározással is nagyon nehéz begyógyítani. Sok idő, sok lemondás és sok-sok energia kell hozzá. Ez nem megy egyik napról a másikra. Sokan elvéreznek félúton vagy éppen a cél előtt. Egyik sem jó… nagyon nagy meló megjavítani ezt a valamit. Szétbarmolni könnyebb, ahhoz a hanyagság vagy semmittevés is elég. Na de helyrehozni, na ahhoz már aktivitás kell.
A legrosszabb nem az, mikor megbeszéli két ember, hogy hát ez így nem megy tovább, váljunk el. Hanem az, amikor megegyeznek, hogy tegyük jobbá a kapcsolatot, de az egyik nem gondolja komolyan. Ilyenkor valaki dolgozik, beletesz mindent, széjjel szakad, megfeszül, erőn felül teljesít… míg a másik csak úgy tesz mintha. És mikor kiderül, hogy nem úgy haladnak, ahogy kéne, merthogy ki fog derülni, akkor az nagy csalódás lesz. Ez egy nagyon szomorú forgatókönyv, ez a legrosszabb, ami történhet.
Szétmenni békességben sokkal emberibb és korrektebb, mint átverni a másikat. Ha csak egyik húzza a szekeret, a másik pedig csak ücsörög és nézi, esetleg panaszkodik, hogy miért nem gyorsabb, hogy miért nem haladnak, hogy miért nincsenek még ott?! Hát ja, így nem hogy nem érnek oda sehova, de még össze is vesznek. Ennek azon túl, hogy mindig van min vitázni, semmi értelme.
Ha szeretnél kiszállni a mókuskerékből és szükséged van valakire, aki megállít, szívesen segítünk.